Suli

Először is nagyon köszönöm a kommenteket az előző bejegyzésemhez, komolyan mondom nem számítottam rá. Mit akar ez a hülye tyúk mesélgetni magáról, majd biztos azt hiszi, hogy valaki el is olvassa, kb. ilyen vélemény-lehetőségek jártak a fejemben, na igen, egy kis önbizalom-hiányért nem kell a szomszédba mennem! :)))

Úgyhogy most be is váltom a fenyegetésemet egy újabb maratoni bejegyzéssel.

(... és nem sok scrapbook lesz benne, úgyhogy aki továbbklikkel, megértem... :)))

Lassan véget ér a másfél éves grafikus képzés, ahova járok, de még egyszer sem sikerült blogolnom róla...Na most mindent megpróbálok bepótolni.

Ebben a suliban mi voltunk az első grafikus osztály és egyébként is csak egy-két éve van emelt szintű OKJ-s képzés, eddig csak a Képzőn lehetett ilyet tanulni.

Nem mondhatnám, hogy valami fényes kezdet volt ez ebben a suliban, mert ha azt mondom, hogy eléggé átgondolatlan volt, akkor finoman fogalmazok. A másik gond talán az volt, hogy vannak ugye az alkalmazott grafikusok, ők gyártják nekünk a különböző kiadványokat, újságokat, webes megjelenéseket és még rengeteg dolgot kitalálnak és megterveznek. Aztán vannak a grafikus művészek, akik csodásan rajzolnak, festenek, mindenféle technikákkal dolgoznak, és kiállítanak. (más kérdés, hogy ők is sokan alkalmazott grafikából élnek). Na ezek olyan művészlelkek.

Sikerült ebbe a suliba többnyire ilyen grafikus művészeket meghívni tanárnak, pl. fel sem tűnik neki, hogy kifordítva van rajta a póló. (komoly!) Vagy egyik órán már megesett a szívünk szerencsétlen tanárnőn, mert 10 perce keresgélt egy eszközt a Photoshopban, megmutattuk neki, hogy hol találja (csak, hogy utána megmutathasson vele valamit, amit már úgyis tudtunk...)

Vagy bejött a másik tanárnő és fél óráig fejtegette, hogy most ő mennyire zavarban van és nem is tudja, hogy mit tanítson nekünk, mondjunk már valami ötletet, hogy mit szeretnénk hallani. A gépet alig tudta bekapcsolni és soha semmit nem talált meg rajta, volt egy kép, amit nagyon szeretett volna megmutatni, de nem tudta megnyitni a pendrive-ról, gondoltam szünetben megkeresem a neten, kb 15 másodpercig tartott... annyira boldog volt, hogy felmentést kaptam a vizsgán, egy napig ezen röhögtem.

Aztán olyan is volt, hogy bejön a fazon (a tanár, egy férfi) a szerkó a következő: szandi, fekete harisnyanadrág, ezen egy bő szárú rövidnadrág, kecskeszakáll, kócos, copfba fogott haj. Leül és révedezve maga elé bámul úgy kb öt percig. Egy ajtócsapódásra felrezzen, körülnéz és feltűnik neki, hogy mi is a teremben vagyunk. Hurrá, kezdi kapizsgálni: suli, tanár, tanulók!

Kiosztja a feladatot, de fél óra múlva rákérdez van-e kedvünk a festményeit megnézni. Naná, bármi jobb, mint kockákat rajzolni különféle perspektívákból!

Gép, kivetítő bekapcsol, lemez betesz. Majd elkezdi a nagy kivetítőn mutatni a képeit. Most halál komolyan a képei 98 százalékán, nem túlzok! hát hogy is mondjam finoman, na mindegy leírom, ez úgyis az én blogom, azt írok ide ami akarok, szóval a képei 98 százalékán női puncik voltak. Mindenféle perspektívából, a szoknya alól diszkréten kivillanva, combok sűrűjében és a maga teljes valóságában. Azt hiszem az volt ottlétem csúcspontja, a puncivetítős óra.

Amúgy meg nagyon szerettem járni, mert kicsit kiléphettem a hétköznapi szerepemből, nem mami voltam, hanem egy tanonc, egyedül ültem a kocsiban és repesztettem az autópályán, szerettem a szombat reggeli fényeket, a még kihalt várost, azt a kis kertet az elkerülő útnál, amit mindig megcsodáltam, egy kis üres telek a sok ház között növendék fákkal és a reggeli fényben elképesztő hangulata volt, mint egy varázskert...a futó bácsit a fehér rövidnadrágban, akit mindig láttam a kocsiból, és úgy üvöltettem a zenét, ahogy akartam, olyan igazi freedom-érzés volt.

Egy szó mint száz, összegyűjtöttem néhány munkámat, amit a sulis feladataimra készítettem órán vagy házi feladatként, mert szeretném ide a blogomra is eltenni mementónak. Azért azt hozzá teszem, hogy ezek a dolgok általában nem úgy készültek, hogy hosszas fejtörés, gyűjtőmunka és átgondolt tervezgetés előzte volna meg őket, hanem többnyire a rántás kevergetése közben eszembe jutott, hogy holnap le kell adni valamit és én még el sem kezdtem...

Aztán következett a pánikszerű kapkodás és éjszakázás.

(Egyébként az nálunk már egy szállóige, hogy ha odaégett a kaja vagy pocsék íze van, akkor az asztalnál mindenki unott képpel összenéz és azt mondják: Na, Anya megint scrapbookozott...)

Természetesen szakértő szemmel biztos egymillió hiba van mindenhol, de hát ezek az én szárnypróbálgatásaim, valahol el kellett kezdeni.

Mindezek ellenére egy kicsit büszke vagyok magamra, mert kb.a csoport fele kihullott és negyvenéves fejjel fel tudtam venni a versenyt a huszonévesekkel is, akik a számítógépen nőttek fel én pedig kb. 35 éves koromban kezdtem el felfedezni, hogy kb. mire lehet a gépet használni.

Először talán essünk túl a szabadkézi rajzaimon (bár lehet, hogy merész dolog ezzel kezdeni és megkockáztatni, hogy mindenki elmeneküljön...)

Tény: általános iskolában rajzoltam utoljára. (na jó, szoktam rajzolni a gyerekeknek, csiga-bigát, napocskát...) Tény2: legelső óra feladat-drapérián almák, megvilágítva. Instrukciók a tanártól: tessék, lehet kezdeni!

Egyébként is kb. ennyi segítséget kaptunk tőle, a rajzot szerinte nem lehet tanítani, gyakorolni kell és kész. Nem tudom ki próbált meg már drapériát rajzolni, de ennél sokkal nehezebbet nem nagyon tudok elképzelni. (ekkor azért megfordult a fejemben, hogy talán el fel kellene állnom és haza kéne mennem, de persze gyanútlanul maradtam, mert nem tudtam, hogy lesz ez még így se, amikor a csontváz is előkerül...)

Ezeket már digitálisan festettem:

( egyébként egy Artweaver nevű programot használtunk, nagyon jó kis program és van ingyenes verziója, le lehet tölteni, nagyon hasonlít a kezelői felülete a PS-hez. )

Aztán persze kellett mindenfélét tervezni, természetesen kitalált cégeknek, rendezvényekhez. És a tanárok kedvenc témája-saját magunknak.

Eddig szinte minden Photoshop, itt már használtunk vektoros programot és kiadványszerkesztő programot is:






Ez eredetileg egy kis lapozható füzet:

A suli után, hogy mi lesz belőlem, azt még nem tudom...Tervek, álmok vannak.(naná, kinek nincs?)
Hogy ne maradjon scrapbook nélkül a bejegyzés készítettem egy oldalt is, nem tudom honnan jött, de egy Dali-bajuszt is rittyentettem magamnak és ráraktam néhány dolgot a "remekműveimből" :)))

Az, hogy milyen volt a képzés az egy dolog, de természetesen a vizsga vérkomoly lesz, szakdoga, szóbeli, írásbeli, gyakorlati vizsgák.
Félelmetesen hangzik számomra.
És az is...
Drukkoljatok!
************************************************************************************

az oldalhoz felhasználtam: nagy wa innen: workisnotajob, kicsi: suddenly artistic, címke: Roben Marie Designs, ragacs ecsetek: Anna Aspens, szalag, csipke, virág: Paula Kesselring-winterdays, a többi saját