2012. február 10., péntek

Játék és ajándék

Remélem sokan követik a Scrapbook.hu heti kihívásait, amik a honlap harmadik szülinapja kapcsán zajlanak. Bár nekem még egyikre se volt időm alkotni...de a hétvégén biztos belehúzok! ITT találhatók a játékok. Igyekeztünk jó kis játékokat kitalálni, meg olyanokat, amik eddig még nem voltak. Na olyan biztos nem volt, amilyet én indítottam.

Egy fiút úgy hívtak: Nagy Ernő,
nem nyílt kezében az ernyő.
Pont addig bénázott,
míg szépen szétázott,
akkor meg elhúzott a felhő.

Ezen a versen keresztül tudtam meg, hogy mi is az a limerik. A limerik kötött formájú, ötsoros nonszensz-vers, amely az első sor „Volt egyszer...” mesei fordulatával bejelentett hős fantasztikus kalandjait beszéli el. Magyarul valamilyen hülyeségről, agyament valódi vagy képzeletbeli sztoriról írjunk egy ötsorost. :-)
Varró Dánielt már biztos többen ismerik.

Volt egy úr, lakhelye Mozambik,
fenéken harapták a zombik.
Faggatták: „Nagyon fáj?”
Azt mondta: „Ugyanmár.
Eleve is volt már azon lik.”

Na én azt gondoltam ilyet én is tudok. Persze nem fogom a könyvkiadókat ostromolni, hogy jelentessék meg a műremekjeimet, csakis a magam szórakoztatására akartam belevágni.
Mivel tesztelni akartam valakin, hogy mennyire agyament ez a dolog a kreatív csapat tagjai lettek az áldozataim, akiket elsőként megénekeltem. :-)

Történetek a csapatról...(megtörtént esetek alapján):
Füstös
Egy lányt úgy hívtak: Noémi.
A padláson meg ott volt a szalámi.
Nem bírom a szagát,
elrontja a szobát!
Valamit ki kéne találni!

Főkönyv
Dühöngött főhősünk Eszter,
a főkönyvet hozzák már egyszer?
Kéne egy táblázat,
lefagyott ábrázat.
Hol van egy ismétlőfegyver?

Öröm
Ismertem egy csajt, Gigit
tudok róla egy jó sztorit:
örömből akarta,
semmi sem zavarta,
abba is hagyta a nyafit.

Süti
Vicceset mesélt Altalena,
s az egész vers ennek hozadéka.
Sütit ahogy kivette,
megszökött a beste,
s lett a padló martaléka.

Egy szó mint száz ilyen versikék írására szeretném rávenni a bátor és vállalkozó kedvű emberkéket. Remélem születnek klassz oldalak és jókat rötyögünk majd a verseken!
Kezdésnek persze én is készítettem oldalt a gyerekekről.

A játék részleteiről ITT olvashattok.
A határidő a hónap vége, szóval bőven van idő alkotni!
Mivel eléggé be voltam tojva, hogy egy ilyen kihívásra egyáltalán fog-e valaki jelentkezni (meg már elég régen csináltam készletet...) úgy döntöttem, hogy legyen egy kis nyeremény is.
Szóval összedobtam egy kis készletet, amit mindenki megkap, aki jelentkezik a játékra!


Na elég mézes a madzagom??? :-)))))
Szeretettel várlak benneteket!

4 megjegyzés:

  1. Jövök mindenképp egy oldallal, de erre még van egy kis időm :) Hajtok a csúcs készletedre!

    A verseid királyak, az oldalaid szintén :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a készletet, fantasztikus. Jó volt játszani

    VálaszTörlés
  3. Engem megfűztél, már három lapot dobtam szemétbe, limerikek voltak rajta. :DDD De nem adom fel! Ez a készlet és a már kész művek nagyon inspirálnak, és nem hagynak békén!! :) (ma a buszon lesz nálam elől ceruza és papír) :)
    Köszi a játékot! :D

    VálaszTörlés