2011. augusztus 6., szombat

Vidám matricák-egy kis újdonság

Sikerült összedobni egy apróságot, tegnap került a Digiridoon a boltba, elérhető ITT.

Található benne egy psd fájl is, tehát tetszőleges szöveggel elkészíthető a saját matrica.
Nálunk nem is kell több pár jó kép elkészítéséhez, mint Botit jókedvében leültetni egy tál kaja elé és indulhat is a móka. Mutatom is a bizonyítékot:




Néhány hír a Scrapbook.hu házatájáról. Ezentúl minden hónapban indul egy fotós kihívás is, aminek én leszek a házigazdája.
Általában lesz egy téma, amit megpróbálunk körüljárni, ennek megfelelően kell fotót készíteni és ezt oldalba foglalni. Az elkészült képeket pedig a heti kihívások valamelyikéhez lehet felhasználni. ITT olvashattok részletesebben a dologról, ebben a hónapban egy olyan fotó készítése a feladat, amin nem valaki szerepel, hanem valami, tehát emberek, arcok nélkül kell mesélni valamiről.
Remélem jöttök velem egy kicsit játszani, nagyon várom a klassz fotókat.
Én tegnap reggel annyira megörültem, hogy süt a nap, hogy gyorsan kirohantam a kertbe és csináltam egy pár képet, annyira szép volt, ahogy a napfény megcsillant a vízcseppeken.




Az egyéb kihívásokról sok információt találtok a SB.hu blogon is!
Szép hétvégét mindenkinek, szerencsére a jó idő is ideért (legalábbis néhány napig...)

4 megjegyzés:

  1. Hűű de gyönyörű fotók!!! Na ezt kéne utánozni:D A kis kedves matricák, nagyon tetszenek, Boti fotóihoz, remekül illenek:D

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a fotós kihívást, már vittem is egy oldalt. :)

    VálaszTörlés
  3. Szuper matricákat "dobtál össze"! :) na, és az oldal, amit készítettél vele. Imádom a fotóidat, tündéri a kisfiad minden képen! :) és persze azok a fotók is zseniálisak, amiket a bejegyzés végén mutattál! :)

    VálaszTörlés
  4. Ha én így tudnék fotózni Icka ahogy TE! :-)))) Jahát, gépem sincs! :-D És most a telefonom is Rékusnál, de majd igyekszem jönni a kihívásaidra! :)
    Az oldalad Boti-ról itt is imádom!!!

    VálaszTörlés