2010. április 19., hétfő

Halak

Lánykám a halak jegyében született, és ha az "előírt időpontban" bújt volna ki, akkor meg vízöntő lett volna. Na nem mintha nagyon nyomon követném a horoszkópokat, de a víz tényleg mindig jelen van az életében. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elvittem csecsemőúszásra 8 hónaposan(akkor jutott a fülembe, hogy van ilyen) , amikor ebből kinőtt akkor volt egy kis szünet, aztán óvodás korában megint jött az uszoda és első alkalom után megkérdezte az oktató, hogy nem akarunk-e rendszeresen járni, mert Dóri nagyon ügyes a vízben. Azóta nincs megállás. Amikor kinőtte az ovis úszást jelentkeztünk szinkronúszásra, bár kora miatt még nem mehetett volna, de megnézték hogy úszik és felvették. Egy kis törpe volt a többi között, de nagyon boldog volt, hogy a szinkronosok közé került. Nem mondom voltak-vannak nehéz periódusok és az "anya, nem akarok edzésre menni" mondat is számtalanszor elhangzott, de eddig még sikerült átlendülni ezeken. (Heti háromszor két óra edzése van, ami azért elég kemény, de ebben nem nagyon ismerek pardont, ha edzés van, akkor edzés van. És látom rajta mennyit fejlődik és nem csak az úszás terén.)
Múlt hétvégén pedig egy országos versenyt rendeztek, ahol aranyérmes lett!!!
"Úszik a boldogságban", ez jutott eszembe, amikor kimondták a nevét és azt hiszem nem felejtem el az arcát, ahogyan állt a dobogó tetején.
Nem a legjobb képeket sikerült csinálni, mert iszonyú ellenfény volt az usziban, hol vakuztam, hol nem, próbáltam utólag a színeket, mindent állítgatni, több-kevesebb sikerrel. És úgy gondoltam ez a téma megérdemel egy duplaoldalt, nem tudtam volna ennél több képet "kidobni".
Megmutatom egyben:


És külön is:

Mivel elég mozgalmas lett a sok kép miatt, nem nagyon akartam már agyonpakolni mindenfélével. Már régen csináltam oldalt valami klasszról, ami mostanában történt velünk és ez most nagyon jól esett! :)
Felhasználtam: Yin templete, minden egyéb Shabby Princess

8 megjegyzés:

  1. Óriási gratula:)) Nem is kell ide más a sok fotón kívül, ez a mosoly egyébként is mindent visz:)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, nagyon-nagyon gratula! Az oldalpár meg zseniális! :)

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű oldalt készítettél és szerintem a képek is jók(bár elég laikus vagyok a témában). Gratulálok a győzelemhez!

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de ügyes lánykád van!!! :) klassz, történetmesélős oldal lett :) a képek szuperek :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a duplaoldal, de a képek is magukban, a történet is aranyos. Gratulálok a kislányodnak!

    VálaszTörlés
  6. Wow. Hatalmas gratula a lányodnak az aranyhoz és Neked az oldalhoz. Nincs kedved egy dupla oldalas templatet közzétenni? :D Egyből vinném :)

    VálaszTörlés
  7. Azt a mindenit micsoda fotók! Gyönyörű és nagyon ügyes lányod van! Gratulálok a sikeréhez! Nagyon szuper lett a dupla oldalasod.

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű az oldala(i)d, nagyon visszaadja az élményt. Nagy gratula a lányodnak, nagyon ügyes. (Külön érdekel a téma, mert az én lányom is úszik, de Ő még csak 4,5 éves :-))

    VálaszTörlés