2010. március 22., hétfő

38 köszönöm

Szóval köszönöm a harmincnyolc szavazómnak, aki az oldalamra szavazott a SB.hu magazinos kihívásán. Na, milyen hülye mondat lett, köszi csajok, puszi mindenkinek!
Ez a fotó Dóriról kinn van nálunk a falon és már szemeztem vele egy ideje, úgyhogy lekaptam, kihámoztam a keretből és beszkenneltem, mert elég régi kép, még nem digitálissal készült.
Ritkán készítek nagy képes oldalt, pedig nagyon tetszenek, de hát akkor hova tudok pakolni ugyebár!!! :D
Kitaláltam ezt a szöveget az ellentétekkel, aztán amikor leültem nem jutott eszembe semmi. Na ilyenkor pihentetni kell a dolgokat.(Legalábbis és így szoktam, aztán amikor hajnali négykor eszembe jut valami, kimászok az ágyból és rohanok a géphez. Ez már betegség, ugye?...) Két napig egy cetlivel a zsebemben járkáltam és mindent, ami eszembe jutott felírtam magamnak. Kicsit sem nézett hülyének a család, amikor üveges tekintettel ültem az asztalnál vacsora közben, majd felugrottam, előkaptam a zsebemből egy cédulát és felírtam valamit. A végén annyi mindent összegyűlt, hogy akkor meg az volt a bajom, hogy válogatni kellett!
Azt szeretem a scrapbookban a legeslegjobban, hogy százféleképpen megfogalmaztam már, hogy mennyire szeretem a gyerekeimet!
I love this game!!!!!!!!!


Felhasználtam: Sabee-Boldog Valentin napot

8 megjegyzés:

  1. Szuper szép lett az oldal. És mindenképpen ott a helye a top 3-ban :) Gratulálok :)

    VálaszTörlés
  2. Igazi remekmű, fantasztikus és egyedi! Jó volt olvasni hogyan jött létre :)

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus oldal. Annyira tetszik a sok szöveg, a fotón ragyogó. Nagyon szuper!!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon-nagyon jó oldal bizony. Jót derültem azon, ahogy megszületett. Köszi, hogy leírtad.

    VálaszTörlés
  5. Hát én nagyon imádtam/imádom, a legjobb volt a digik között! :) Jó sztori LOL!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik az oldal! Lágogass a blogomra, vár rád valami! www.myvirtualscrap.blogspot.com

    VálaszTörlés
  7. Én is egy díjjat szeretnék neked átadni!:)

    VálaszTörlés
  8. Úgy tűnik itt is elkéstem, de az én blogomon is van számodra valami. Kukk be.

    VálaszTörlés