2009. szeptember 7., hétfő

Az én 5 szeretett dolgom

Kicsit el vagyok késve ezzel a bejegyzéssel ( ha csak ezzel lennék! ).
Sok minden volt mostanában, a szünidő utolsó hetében mentünk nyaralni Hajdúszoboszlóra és kezdődött a suli a lányomnak és az ovi a kisfiamnak.

Kriszta és Eralilla kért meg, hogy írjak be 5 dolgot, amit szeretek.
Érdekes, hogy többen írták a reggeli kávézást, én is nagyon szeretek reggel a konyhában a kávé mellett ücsörögni. A ház hátsó felében van a konyha, ahol nagy ablak és üvegajtó van és onnan kel fel a nap. Amikor a házak teteje fölé emelkedik, akkor egyszerre csak lecsap a konyhára a fény és sárga-arannyal tölti meg a háznak ezt a részét. A falakra és a padlóra rajzolódik a kerti virágok, bokrok árnyéka. Imádom a kertünket, főleg azért, mert a két kezemmel kapartam ki egy nagy szemétkupacból, szószerint szinte mindent én csináltam. És a másik ablakon csak a diófa levelei között jut be a napsugár és táncolnak a fények a padlón, ahogy mozognak a levelek. Szeretem a diófánkat, már kétszer akkorára nőtt, amióta ideköltöztünk, nyesegetni kell az ágait, hogy ne nőjön rá a tetőkre, de az udvaron némelyik ága a földig ér, és a gyerekek bújócskáznak a levelek között és gyakran kis madárcsapatok ugrándoznak csivitelve az ágakon.
Imádom a kislányom táncbemutatóit, leültet minket a kanapéra és kezdődik az előadás. Elmagyarázza, hogy most milyen ruhában van és amikor megszólal a zene pörög-forog és teljesen átéli az egészet. Amióta járni tud, imád táncolni.
És nagyon szeretek a gyerekekkel a kertben hanyatt feküdni és a felhőket lesni, találgatni, hogy melyik felhő mire hasonlít és amikor hasra fordulunk, akkor meg a hangyákat és a bogarakat lessük a fűben. Jaj, de kár, hogy vége a nyárnak!

-nyaralás:
cédulák: Collaboration-HotChocolate-digiscrapbooking.ch, a többi: Rainbow-Sziget
-sweet summer:
Janka-Full of Romantic

1 megjegyzés: