2013. január 3., csütörtök

December napjai és újévi fogadalom


Szinte el sem hiszem, de sikerült befejeznem a decemberi albumot, amiről az előző bejegyzésben írtam. Végül az a fogadalmam bizonyult nehezebbnek, hogy nem feltétlenül kell minden nap valami szuper fotót csinálnom és voltak napok, amikor nem igazán sikerült egy jó kép sem és kb. kétszer határoztam el, hogy abbahagyom. Persze nem arra gondolok, hogy tökéletesen exponált, tűéles, extra  fotókat akartam, hanem inkább arra, hogy arról a napról legyen egy-két olyan fotóm, ami azonnal behozza az aznapi hangulatot, ha ránézek, ránézünk. Azt könnyebben sikerült betartanom, hogy a scrapbook részét az oldalaknak a minimálisra vegyem, így is nagyon sok időt áldoztam rá, általában hajnalban csináltam az előző nap történéseiről az adott oldalt. Végül is elégedett vagyok vele, jó érzés "végiglapozni" egyenlőre digitális formában, bár van bennem hiányérzet, hogy a scrap részére nem tudtam időt szánni úgy, ahogy szerettem volna, de tudom, hogy akkor nem sikerült volna befejezni. Azt hiszem a magazin stílust is sikerült nagyjából megtartanom, amit elterveztem, bár egy-két Yin template-t elővettem a vége felé, amikor már nem tudtam értelmes elrendezést kitalálni. Bár nehéz volt, de most meg szinte hiányzik, ma is ránéztem valamire és reflexszerűen eszembe jutott, hogy na ezt kéne lefotózni, aztán beugrott, hogy ja már nem kell.


Aztán meg ahogy újra meg újra átlapozgattam az újságomat, és túljutottam azon az állapotomon, hogy a hiányosságokat keressem benne és marcangoljam magam, hogy hogyan lehetett volna jobb, próbálgattam olyan szemszögből is nézegetni, hogy végül is mik azok a dolgok, amik inspiráltak, amiket le kellett, hogy fotózzak, amikről írtam. Végül olyan évértékelő hangulatba keveredtem, úgyis aktuális a téma. Ja, kérem az ember gyereke mindig eljut azokhoz a nagy kérdésekhez, azokhoz a fránya kérdésekhez, amire úgy sincsenek válaszok, mi a francnak vagyunk mi itt, mi a cél, hova tartunk? Mi volt nekem fontos végül ebben a decemberben és ebben az évben, mit akartam a legjobban megörökíteni, lefotózni, oldalba foglalni, megragadni, mert azt akarom, hogy meglegyen nekem! Talán túl egyszerű válasz, hogy a mosolyokat a gyerekeim arcán, de végül is nincs ennél jobb. Én meg úgyis "túllátok" ezeken a mosolyokon és tudom, hogy miről szólnak, mi van mögöttük.  


És akkor már mi az, amit esetleg az új évben jobban szeretnék csinálni? Már túl sokat éltem ahhoz, hogy újévi fogadalmakat tegyek, hiszen eddigi életem során túl sok volt, amit nem tartottam be.
Aztán Margó blogjára keveredtem (ehhez a bejegyzéshez) és valami mégis mocorogni kezdett bennem és ha nem is újévi fogadalom ez, de elhatároztam, hogy a legfontosabbról, hogy tudjak örülni  akár kis, akár nagy dolgoknak és tudjak nevetni akármin és persze magunkon is, az idén sem akarok lemondani. (Az ilyen embereket, mint Margó én bárányfelhő-bodorítónak hívom-Mikkamakka után szabadon-, mert a legpocsékabb szürke felhőből is Margó bárányfelhőt tud nekem kanyarítani, szóval elolvasom a blogbejegyzését és utána fütyörészve lépek ki a kapun az utcára...♥♥♥)

Aztán meg a FB-ra keveredtem (mennyi keveredés!...) és egy ismerősöm ezt osztotta meg éppen:
Nagyon fontos üzenet, akár újévi irányadás is lehet, Vekerdy Tamás iránymutatása:
"A kérdés, hogy hozunk-e valamilyen, akár anyagi áldozatot is a gyerekekért. Van-e egy anya, aki kemenceszerűen otthon van, aki jókat főz, aki beszélget, aki este jelen van a gyerek számára, vagy egyformán fáradt szülők zuhannak be, és csak mindenkinek arra van ereje, hogy lerogyjon a tévé elé.
– Mit üzenne az édesanyáknak, mit tegyenek, hogy gyermekeik boldogok legyenek?
– Próbálják meg jól érezni magukat, mert az nagyon fontos a gyereknek. Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól.
Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak. Legyen rendetlenség a lakásban, legyen kedély az otthonban, lustálkodjon, pihenjen az anya. Ne adja át magát ezeknek a hajszolásoknak, amit a külvilág és nem egyszer, mi férfiak szeretnénk kipréselni a nőkből. ..."

Szóval mégis teszek fogadalmat. Nem vasalok! És rendetlenséget fogadok! Inkább mosolyokat fotózok és legyen lustálkodás és kedély! Hát ha egyszer a szakember ezt mondta?!!!
Mindenkinek nagyon boldog (vasalásmentes) új évet kívánok!

A kész családi magazin: Felhasznált dolgok: Gina Marie Huff

13 megjegyzés:

  1. Hát, ez valami szenzációs lett. Mind a fotók, mind a dizájn - arról nem is beszélve, hogy végigcsináltad! Le a kalappal! Milyen jó lesz ezt nézegetni még sokszor-sokszor!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Icka, azt vettem észre, hogy az én arcom is sugárzott, mire az újságod végére értem. Csodálatos formátumba zárt szépséges, meleg emlékek. Családi értékek, az igaz fajtából. Megtisztelő, hogy az ember végignézheti, és példát vehet a külcsínyről, s a belbecsről egyaránt. Blogbejegyzésed szavai is tetszenek. Örömteli 2013-at kívánok Neked, Nektek együtt.

    VálaszTörlés
  3. Már az elhatározásod is tetszett, hogy milyen stílusban készülnek majd az "emlékmegőrző" oldalaid! Azt, hogy a fotóid csodálatosak és élményszerűen írsz, eddig sem volt titok!! ... és az, hogy az életképeiteket egyszerűen imádni kell, mert életről-örömről-természetességről-szépségről-lélekről szólnak, sokak számára szívből tartom kívánatosnak!! Köszönöm, hogy két és fél éve olvasóként részese lehetek!!

    VálaszTörlés
  4. Hát... Nem találok szavakat. Végignéztem, végigolvastam, az utolsó oldalon pedig még a könnyem is kicsordult. Köszönöm az élményt, csodásat és nagyon értékeset alkottál. Gratula a kitartásodhoz.

    VálaszTörlés
  5. Óóóóóó, ez valami csoda! Fantasztikus a családi magazinotok! Gyönyörűek a képek, de legjobban a gondolataid tetszenek. Ahogy megfogalmaztad és oldalba foglaltad, valami mesés!
    Vekerdynek pedig (most is) igaza van! Le a vasalással! :)))

    VálaszTörlés
  6. Imádom!! Minden oldalát, minden sorát, az összes fotót és díszt:) Tökéletes lett!

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikus! Szuper az ötlet és a kivitelezés is!

    VálaszTörlés
  8. Icka! Imádnivaló a decemberi magazinod, bennem még úgy látszik, hogy mindig tombolnak a hormonok (mi a fenéért, még???), de a végére már pityogtam a meghatottságtól, köszi, hogy engedtél betekintést az életetekbe, Nálatok sincs unalom egy percig sem!!! Gratula az ügyes és tehetséges gyerekeidhez! A trambulin kiváló választás volt, nálunk is van, Olivér imádja. Boldogságos Új Esztendőt Nektek!!!

    VálaszTörlés
  9. Icka!, köszönöm, hogy bepillanthattam a családotok életébe. Szuper kis családod van. Az újsághoz pedig gratulálok, szerintem tökéletes. (a kiskanalak nálunk is mindig eltűnnek :d )

    VálaszTörlés
  10. Mindent elmondtak előttem, csak én is szerettem volna jelezni, hogy végiglapoztam, végig gyönyörködtem. Csodálatos !

    VálaszTörlés
  11. Icka, drága, tényleg ne vasalj! Én sem teszem, eddig se tettem, de most már legalább a szakember tanácsára :D
    Az újságod király! Igen, valóban túl kell lépnünk az önmarcangoló részen, hiszen az alkotás örömszerzés elsősorban. Nem mindig az a lényeg, hogy a legtökéletesebbet alkossuk meg. Volt egy célod, ami nem is volt kicsi, és nagyon klasszul teljesítetted. Létrehoztál valami egyedit, ötleteset, vicceset. Megörökítetted a pillanatokat, amik számodra, számotokra lényegesek. Kell ennél több?

    Boldog Új Évet! ;)

    VálaszTörlés
  12. Az hogy profi a kivitelezés és a fotózás csak egy dolog. Sokkal fontosabb, hogy tele van szívvel-lélekkel, örömmel és jókedvvel és ezért imádom! Gratulálok hozzá.

    VálaszTörlés
  13. Odáig vagyok érted és az alkotásaidért! Ennyi....és köszönöm!

    VálaszTörlés