2010. május 18., kedd

Mizújs?-SCRAP "YOUR" STORY#01

Beszterinél olvastam erről a klassz honlapról és a Scrap Your Story tanfolyamról. És egyből rákattantam, elhatároztam, hogy ezt megcsinálom. Még az sem tántorított el, hogy Eszter(most milyen jelzőt írjak?) szuperszónikus oldalt készített, mert elsősorban saját magam miatt akartam megcsinálni, nem pedig valamiféle liftelésként tekintettem a dologra.
Úgy érzem véget ért egy korszaka az életemnek most, hogy a gyerekek kirepültek (ha-ha!)-szóval már Boti is oviba jár- egy küzdelmes, de csodálatos időszaka (talán megkockáztatom a legcsodálatosabb) és egy kicsit magamra is van időm, már olyan értelemben, hogy mi is a helyzet mostanában velem.
Szándékosan nem írtam a kommentben a gyerekekről és a családról (amúgy is ez a project egy másik része), önző módon csakis saját magamról akartam egy oldalt. :)
Nem valamiféle számadásfélét nagy tanulságokkal, csak úgy általában milyen gondolatok foglalkoztatnak mostanában a hétköznapokon. Egy helyzetjelentés 2010-ből jövőbeli saját magamnak. ;)

Felhasznált cuccok: papír, levelek, betű, szalag-shabby princess, barna varrás-dream big designs, fehér varrások-Michelle Coleman, barna papírvirág-Krisssz, gombok, virág, fém dísz, újságpapír keret-Vinnie Pearce, kottapapír-miss honey, 2010 felirat-miss erin, papír keret- Happy Scrap Girl Design

7 megjegyzés:

  1. hűűű Icka, én teljesen odáig vagyok ezért az oldaladért!!! annyira jó a színe, az elrendezése, tetszik a sok sok varrás, és a fotók Rólad ;) és persze nem utolsó sorban a kommentedet is jó volt olvasni!! Hajrá 'Scrap Your story!' alig várom a többi oldalad :)

    VálaszTörlés
  2. Naggggggyon tuti lett! Én biztosan nem tudnék ennyit írni magamról!Le a kalappal előtted!

    VálaszTörlés
  3. Icka engem lenyűgöztél ezzel az oldaladdal! Dehogy kell liftelned, ez totál Te vagy, máskor is légy önmagad, mert gyönyörű. Nagyon inspiráló oldal!

    VálaszTörlés
  4. FAntasztikus lett! A komment lenyűgöző, pedig tudom, hogy tartottál ettől... :) A fotók is szenzációsan sikerültek, nagyon tudsz!!!! :) Az oldal pedig... Hát arra szavakat sem találok! Gyönyörűen megkomponált, megyek is a galériába, és kedvencezem gyorsan! Mondtam már, hogy imádom az oldalaidat...?!

    VálaszTörlés
  5. Itt ülök és olvasom a soraidat, teljesen lenyűgöztél! Annyira szeretem minden alkotásodat, de ez most nálam a csúcs! Fantasztikus, hogy le merted írni ezeket a gondolatokat. A fotók és az oldal elrendezése is remekül sikerült. Nagybetűkkel: IMÁDOM!!!!!

    VálaszTörlés
  6. Minden évben kéne egy ilyen oldalt alkotnod. És azt hiszem nem csak Neked...

    VálaszTörlés
  7. Nagyon gratulálok az oldalhoz, gyönyörű!

    VálaszTörlés